1979-ben születtem Dombóváron, de iskoláimat Pécsett végeztem, a mai napig is itt lakom, lokálpatrióta vagyok. A fényképezést viszonylag későn, 2012-ben kezdtem el, habár mindig is érdekelt a fotózás. Édesapám, sőt nagyapám is lelkes amatőr volt, innen is ered az érdeklődés.
Amikor elkezdtem a fényképezést, hamar rá kellett döbbennem, hogy olyasvalamit akarok alkotni, amit senki, vagy viszonylag kevesen csinálnak. Egy saját identitást, egy mondhatni saját névjegyet szerettem volna – és szeretnék mind a mai napig – létrehozni, kialakítani. Nem szerettem volna plagizálni, másolni.
Én is természetfotózással, épületek fotózásával kezdtem. De nem találtam meg benne azt, amit kerestem, ami közel állt volna hozzám, ami én vagyok. Így jutottam el a monokróm képvilághoz,és a gasztro-fotográfiához. Próbálom a saját stílusomat, és magamat adni a képeimen keresztül. Sokat segített ebben Balassa László, amiért a mai napig hálás vagyok neki. Ő segített kilépni a komfort zónámból, és felnyitni a szemem. Ezt a koncepciót szeretném tovább vinni, még ha kicsit –vagy nem is kicsit– rebellis, és a kőbe vésett szabályokat néha felrúgó alkotásaim vannak (lesznek). Ez vagyok Én.